“A Médiaszolgáltató a műsorszám kapcsán hivatkozott arra, hogy egy képzeletbeli városkában zajlanak az események, a főhős egy zsoldos, aki új életet akar kezdeni, ezért tért be a városba, minden érdek nélkül felkarolja a bűnbandák által uralt város lakóit, és életét kockáztatva rendet tesz a városban, véget vet a törvényen kívüli bandák fosztogatásainak. Úgy mint maga a történet, a főhős figurája sem értékelhető valósnak, hiszen a megjelenése átlag feletti, a képregényhősökéhez hasonlít.
A kifogásolt jelenetek kapcsán a Médiaszolgáltató előadta, hogy a műsorszámban nem az erőszakon, hanem a közösség lakóinak összefogásán van a hangsúly. A főhős minden alkalommal először békés úton próbálja rendezni a konfliktust, és csupán önvédelemből teszi erőszakos cselekedeteit.
A filmben nincsen önkényes igazságszolgáltatás, hiszen semmilyen alternatíva (rendőrség) nem létezett a város lakói számára, csak magukra számíthattak.”